Egyedüllét

Itthon vagyok, egyedül, csak Isten van velem...
Nemrég vesztettem el egy Személyt,
Akit minden embernél jobban szerettem:
Elhagyott kicsiny Feleségem
Egy más emberért...

Azt mondta, Vele boldogabb...
Menjen, mást nem is tehettem,
Áldásommal útjára engedtem...

Mert akit igazán szeretünk,
Tudnunk kell elengedni...
Ha ettől boldogabb...
Én így tettem,
Annyira szerettem...

Most egyedül tengetem napjaimat,
Látszólag elhagyatva,
Pedig Isten velem van!

Mégis...
Amikor esténként bebújok ágyamba,
Hiányzik egy Társ két szerető karja,
Hiányzik, hogy fülembe suttogják:
“Szeretlek!”
Hiányzik a szó, mely szeretve szól hozzám,
Hiányzik a Társ, Ki
Velem együtt sír, vagy nevet, ha kell,
S két karjával
Forrón átölel.

Kiskunhalas, 2002. november 8. 18:10